Tornyospálcai gyilkosság: nem szedte a gyógyszereit a gyanúsított

Állítólag éveket töltött elmeorvosok között egy speciális, zárt intézményben a férfi.

MN
2018. 01. 22. 6:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éveket töltött elmeorvosok között egy speciális, zárt intézményben T. Béla, aki a gyanú szerint szombaton megölte édesapját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tornyospálcán – írja a Blikk.

A lap közölte: T. Béla tettét állítólag semmiféle szóváltás nem előzte meg. A férfi nem menekült, a rendőrök a helyszínen fogták el. Kihallgatása során állítólag nem tudta mivel magyarázni tettét.

A férfi védője a Blikknek csak annyit mondott, hogy védencét őrizetbe vették, és hamarosan döntenek az előzetes letartóztatásáról. 

A lap úgy tudja, T. Béla elismerte, amit tett, részletes vallomást azonban nem kívánt tenni, sőt, kifejezetten hallgatag volt, csak bámult maga elé a kihallgatóban.

Az MTI információi szerint a gyanúsított 2003-ban a barátnőjét ölte meg: az akkor 22 éves férfi féltékeny volt rá, gyakran bántalmazta, majd elhatározta, hogy megöli. A 21 éves, kisvárdai nőt augusztus 17-én egy diszkózás után elcsalta egy elhagyatott helyre, és ott rendkívüli kegyetlenséggel végzett vele.

A férfit – az orvos szakértői vélemény szerint kóros tudathasadásos elmeállapotára való tekintettel – 2004 februárjában jogerősen felmentette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. A bírói tanács ugyanakkor elrendelte a betegsége miatt nem büntethető fiatalember kényszergyógykezelését, mivel tartani lehetett attól, hogy hasonló erőszakos cselekményt követhet el.

A Blikk szerint a férfi több évet is töltött egy elmegyógyintézetben, végül azonban gyógyultnak nyilvánították. Gyógyszereket kellett szednie és rendszeresen látogatnia egy pszichiátert. Úgy tudják, T. Béla nem szedte be a gyógyszerét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton közölte, hogy a rendőrség már folytatott büntetőeljárást a gyanúsított ellen. Azonban hozzátette, hogy a korábbi esetről az eljárás jelenlegi szakaszában – nyomozati érdekből – bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.