Illegálisan megszerzett adatok fölhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai. A nyomozók három embert őrizetbe vettek – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Mint közölték, a gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, ily módon magas támogatást szerezve az állami költségvetésből. Több embert is megkerestek a gyanúsítottak a nyomozás szerint, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlásuk kell hogy legyen.
Illegális úton szerezték meg a választásra jogosult személyek adatait az elkövetők. Az általuk megbízott hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem 9000 választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette.
Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven föl kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták, ezért különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket, és megpróbálták kicsalni adataikat.
A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig – köztük a telefonon adatot szerző nőket is – bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki. Lefoglalták a NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is. A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozóügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik.
Feltehetőleg az üggyel kapcsolatban fogták el Zuschlag Jánost, a börtönviselt egykori szocialista politikust is. Lapunk szerdán, a Kiskunhír értesülése alapján számolt be arról, hogy a NAV nyomozói újra rács mögé küldték a negyvenéves volt politikust, tiltott adatszerzés gyanújával. Zuschlag János 2013-ben szabadult korábbi, nagy értékű csalás miatt kiszabott börtönbüntetéséből, és 2014-ben pártot alapított: az Új Dimenzió Párt 149 millió forintos kampánytámogatást kapott az előző választási évben, majd gyakorlatilag nyom nélkül felszívódott. A pénz felhasználása miatt később hatósági eljárás is zajlott, ám ez, a 24.hu értesülése szerint, 2017-ben eredménytelenül zárult le.