„Bohócok tervezték és majmok felügyelték”
Belső üzeneteket hozott nyilvánosságra a Boeing, amelyben a cég alkalmazottai keresetlen szavakkal bírálják a két súlyos katasztrófa miatt a forgalomból világszerte kivont 737 MAX típusú gép fejlesztését.

A Wizz Air repülőgépei biztonsági okokból nem érintik az iraki és az iráni légteret, a Dubajba közlekedő járatok Szaúd-Arábia felől közelítik meg az úti célt – közölte a légitársaság.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Az újlakás-kínálat csak most kezd igazán meglódulni.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.