Tartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét a miniszterelnök
Senkinek a nyugdíja nem ér kevesebbet ma, mint 2010-ben.
Senkinek a nyugdíja nem ér kevesebbet ma, mint 2010-ben.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A miniszterelnök fontos témákról beszélgetett az ATV műsorában.

A kormányfő 17 órakor interjút ad az ATV műsorában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Óriási változáson ment át az RB Leipzig, és most azok bánkódhatnak, akik az eredetileg jónak hitt oldalon álltak.

A miniszter szerint a számtalan csapás ellenére erős alapokra épít az agrárium.

A Reszkessetek, betörők!-től a Grincsig – hat kérdés, amelyből kiderül, mennyire van otthon a karácsonyi filmklasszikusok világában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.