Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott Rónai Egonnak az ATV Mérleg című műsorában, amelyben szó esik a kormányfő Donald Trump amerikai elnökkel folytatott, múlt heti tárgyalásáról, a magyarországi elnöki rendszer bevezetésének lehetőségéről, a gazdaság helyzetéről, Matolcsy György korábbi jegybankelnök működéséről.
– Kényszerhelyzet volt – fogalmazott Orbán Viktor arról, hogy miért Wizz Air-géppel utazott Washingtonba a Donald Trump amerikai elnökkel való találkozójára. Arra a felvetésre, hogy nem a szokásos protokoll szerint fogadták az Egyesült Államokban, a miniszterelnök emlékeztetett, hogy az amerikai állam a kormányzati leállás miatt jelenleg bénult állapotban van.
Az amerikai elnök egy üzletember, mindent nyitva hagy az utolsó pillanatig
– jegyezte meg a kormányfő, aki azért ment Washingtonba, hogy a magyaroknak is jó legyen. Kiemelte, hogy miután régóta ismerik egymást Trumppal, nem volt oka rohanni, hogy találkozzon vele, hanem akkor ment, amikor készen állt egy nagy megállapodási csomag.
Minden fontos magyar-amerikai ügyet az asztalra kellett tenni és megegyezéssel kellett zárni. Ehhez még társult egy amerikai szankció, ami alól ki kellett magunkat manőverezni
– tette hozzá.
Trumppal egyenesen kell beszélni
A műsorvezető felvetette: amikor a miniszterelnök elment Trumphoz tárgyalni, akkor érvelhetett-e azzal, hogy jövőre választások lesznek Magyarországon? Orbán Viktor szerint nem. Mint mondta, tudni kell, kivel lehet „ravaszkodni” és kivel nem. –Nézd, elnök úr, ha ezt megcsinálod, tönkreteszed Magyarországot – példálózott Orbán Viktor, szemléltetve: Trumppal egyenesen kellett beszélni, mert ő egy üzletember. A szankciómentesség ügyében pedig hangsúlyozta: a megállapodás korlátlan idejű.
Kezet fogtunk rá. (...) amíg ő ott az elnök és én a miniszterelnök itt, addig marad ez a megállapodás
– szögezte le Orbán Viktor.
– Az elnök meghallgatott, azt mondta, értem, megadom. Amikor a feltételek megváltoznak, újra kell tárgyalni. Ez a magyar rezsicsökkentés szempontjából életbevágóan fontos megállapodás– tette hozzá a kormányfő.



















