Feszítővassal kellett kimenekíteni a taxist és utasát a szétroncsolódott autóból a Baross utcában + fotók
Ott voltak a mentők is.
Ott voltak a mentők is.

Egy egész család szenvedett közúti balesetet még január 7-én délután Monoron.

Egy kamionról lehulló fémdarabok okozták a gondot.

A szilveszteri kalandnak öt autó látta kárát.

Mosonmagyaróváron történt a baleset.

Így sem sikerült a küldetés.

Így ne csinálja.

Ömlött be a víz, a sofőr a hátsó ajtón tudott csak kimenekülni. A jármű gyakorlatilag teljesen elmerült a vízben.

A baleseti mentésről képeket közölt az MTI.

Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő az iskolautca programmal kapcsolatban elmondta, a baloldali városvezetés egészen őrült ötletek mentén teszi lehetetlenné a közlekedést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéz kezet mos.

A magyarok háromnegyede elutasítja a Tisza Párt által támogatott intézkedést.

A kormányfő szerint ez ellen érdemes harcolni.

A kormányfő szerint a következő napokban kiderül, hogy a háború közelebb kerül-e Európához.

Itt történtek támadások.

A kritikusok a bibliai történet és a nyugati kultúra eltorzításáról beszélnek.

Elszabadult a bűnözés a francia fővárosban.

Sok nehezítő tényező ellenére a bővülés jelentés.

Most zajlik Lublinban az Eb, de Jackl Vivien nem ott, hanem egy hazai utánpótlás-versenyen szedi össze magát.

Nagyban változik a revolut működése a magyarok számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.