Lelki élményeket is nyújt a Bárka tábor
A hosszas bezártság után ismét megélhetik a tábor lakói, milyen nagy ajándék közösségben lenni.
A hosszas bezártság után ismét megélhetik a tábor lakói, milyen nagy ajándék közösségben lenni.

Ezer hátrányos helyzetű gyermek nyaralhat idén Magyarországi Református Egyház Bárka táborában.

2018-tól 2021-ig közel 6500 gyermek táborozhat teljesen ingyenesen Balatonszárszón és Balatonfenyvesen.
Illés Boglárka hangsúlyozta: a református egyház 800 millió forintos kormányzati támogatásának köszönhetően 2021-ig mintegy 6500 magyar fiatal üdülhet a táborban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.

Karácsonyi nagyinterjúnk a Kossuth-díjas zeneszerzővel, aki nyolcvanévesen is maga a nevetős élet és a tiszta magyar gondolat.

A karácsony második napja, amikor még él a szent idő, de már megjelenik a fellélegzés is, tudja, mit ünneplünk?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.