Boros Imre: 4 százalék feletti lehet idén a gazdasági növekedés
A magas kamatozású Magyar Állampapír Pluszt eddig több mint 1500 milliárd forint értékben jegyezték. Az a legjobb, ha a lakosság veszi az állampapírokat – mondta a közgazdász.
A magas kamatozású Magyar Állampapír Pluszt eddig több mint 1500 milliárd forint értékben jegyezték. Az a legjobb, ha a lakosság veszi az állampapírokat – mondta a közgazdász.
A közelmúltbeli mélypontok közelébe süllyedtek az euróövezeti államkötvények hozamai, mivel a befektetők továbbra is a kockázatkerülést választják az amerikai–kínai kereskedelmi háború kiszélesedése miatt.
A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel az EY European Attractiveness Survey alapján, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta.
Nemcsak a családvédelmi akcióterv miatti kivárás látszik a július elseje előtti lakáspiaci forgalmon, hanem az új magyar államkötvény elszívóereje is.
Vonzó alternatívát jelenthet az új kötvény azoknak, akik lakásba fektetnék a pénzüket. A csökkenő befektetői jelenlét a lakásárak nagyarányú emelkedésének is véget vethet.
A lapunk által megkérdezett ingatlanpiaci szakértők szerint önmagában az állampapírok adómentessé tétele még nem okoz nagy átrendeződést a lakásbefektetések terén.
A jegybank nemrég ismertetett programjában felvetette, hogy hozzá kellene nyúlni az illetékszabályozáshoz, mert ez visszafoghatná a budapesti áremelkedést.
A kétgyermekeseknek a jelenleginél jóval nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatást adna a jegybank a családi otthonteremtési kedvezménnyel.
Újabban a kínaiak váltak a budapesti lakáspiac legfontosabb külhoni szereplőivé, akik az új építésű lakóházakban is számos ingatlant vásárolnak meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.