Új taktikát alkalmaztak idén a bérlők a lakáspiacon
Elmaradt a szokásos roham, de idén is felpörög majd a piac.
Elmaradt a szokásos roham, de idén is felpörög majd a piac.

Annak ellenére kellene rentábilisan működnie a jégpályának a túléléshez, hogy Karácsonyék drasztikusan megemelték az idei árakat.

Jakab Péter rájátszik „a nép egyszerű gyermeke” imázsra, miközben százezrekért bérelhet magának irodát.

Több család állt össze a különleges akcióhoz, miután csaknem egy éve élnek házi kedvenceiktől elszakítva.

A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Von der Leyen cinikusan fogalmazott, amikor azt mondta, ez a béke ára, mert ez a háború ára valójában - mondta az egészségügyi államtitkár.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

A britek megelőző lépést tettek.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.