Fergeteges forgatag
A Hagyományok Háza háromnapos rendezvénnyel készül a karácsonyra.
A Hagyományok Háza háromnapos rendezvénnyel készül a karácsonyra.

Nem a félelem ideje van most, hanem az örvendezésé, mert Megtartó született ma, Betlehemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.