Belgiumban a börtönök túlzsúfoltsága miatt több mint száz fogvatartottat engedtek szabadon
A hatóságok azt remélik, így csökken azoknak a raboknak a száma, akik kénytelenek a földön aludni.
A hatóságok azt remélik, így csökken azoknak a raboknak a száma, akik kénytelenek a földön aludni.

Azt is tudni lehet, a szökevény milyen mértékű veszélyt jelent a társadalomra.

Akár egy teljes évet vásárolhatnának maguknak bizonyos szerveik felajánlásával.

Vádat emeltek két fogvatartott ellen, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljanak bosszút a felügyelőkön.

Az intézetekbe újonnan befogadott fogvatartottak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően közegészségügyi és járványügyi vizsgálaton vesznek részt, közösségbe helyezésük kizárólag ezt követően történhet meg.

A kiskunhalasi börtön átadása csak a fejlesztések kezdete. A további öt új intézet építésének előkészületei után már a települések önkormányzataival folynak az egyeztetések.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Két világbajnok játszotta a German Masters döntőjét, egyikük a csípős megjegyzése után olyat tett, amire több mint egy éve nem volt példa.

Így csökkenthető a bélgyulladás.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.