Kiengedték a börtönből Kiss László kampányfőnökét
Krébesz Dánielt még tavaly júniusban, az óbudai korrupciós ügyben tartóztatták le.
Krébesz Dánielt még tavaly júniusban, az óbudai korrupciós ügyben tartóztatták le.
Czeglédy Gergő tavaly június óta van letartóztatásban, vesztegetéssel gyanúsítják.
Az egész III. kerületet megrázó bűnügy miatt a polgármester, Kiss László is rács mögött ül.
A Kiss László polgármestert is érintő korrupciós ügyben Czeglédy is gyanúsított.
Magyar Péter annyira vezeti a párok közötti versenyt, hogy fél elindulni a választáson.
A DK-s polgármester szerint ellene „koncepciós eljárás zajlik”.
Czeglédy Gergőt százmilliós vesztegetéssel gyanúsítják.
Az egész III. kerületet megrázó bűnügy miatt a polgármester, Kiss László is börtönben ül.
A Kiss László polgármestert is érintő bűnügybe Czeglédy is belebukott, őt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.
A polgármester a cellájából az alpolgármesterek személyére is tett javaslatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint félmillió forinttal növekedne a magyarok áram és gázszámlája, ha a Tisza párt beváltaná az ígéreteit.
A két érintett győri játékos is megszólalt az inzultus és szidalmazás után.
A konzervatív aktivista, Charlie Kirk tragikus halála mély megdöbbenést váltott ki az Egyesült Államokban.
Németh Balázs szerint Charlie Kirk kivégzése egy figyelmeztetés mindenki számára.
Az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban.
A Tisza Párt alelnöke elismerte, hogy Brüsszel szándéka ártani a magyar kormánynak és azon keresztül hazánknak.
Az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.