Három hónappal, március 20-ig meghosszabbította Czeglédy Gergő letartóztatását a bíróság – derült ki a Fővárosi Törvényszék és az ügyészség lapunknak adott tájékoztatásából. Czeglédy letartóztatásának a meghosszabbítására a napokban tett indítványt az óbudai korrupciós ügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség, a nyomozási bíró pedig helyt adott az indítványnak. A végzés nem végleges.
A volt óbudai alpolgármestert még júniusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le, százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Nem sokkal később, augusztus közepén a polgármester, Kiss László kezén is kattant a bilincs, ugyancsak vesztegetés gyanúja miatt. A bíróság nemrég arról is döntött, hogy Kiss is börtönben marad, igaz, a végzés az ő esetében sem végleges.
Ahogy arról már többször beszámoltunk, a történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza.
A közvélemény elsőként Anonymous felvételei révén találkozhatott az üggyel néhány éve. Az álarcos alak többek között közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnek egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
Az ügyben eljárás indult, az első gyanúsítottakra márciusban csaptak le, majd az érintettek köre idővel tizenhét főre bővült. A gyanúsítások túláratott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.
Borítókép: Czeglédy Gergő (Forrás: Facebook)