Elemző: Mélyzuhanásban az MSZP
Deák Dániel szerint az ellenzéki pártok támogatásának csökkenése azzal is magyarázható, hogy „katasztrofális, botrányokkal teli kampányuk volt”.
Deák Dániel szerint az ellenzéki pártok támogatásának csökkenése azzal is magyarázható, hogy „katasztrofális, botrányokkal teli kampányuk volt”.
Deák Dániel úgy vélekedett: ez az jelenti, hogy Manfred Weber a néppárt, illetve Frans Timmermans a szocialisták csúcsjelöltje búcsút mondhat az ambícióinak.
Deák Dániel elmondta, 50-60 százalék körül várható a magyar kormánypártok listás eredménye, ugyanakkor az erőegyensúly is át fog alakulni.
Egy szinten van az MSZP és a DK támogatottsága, ami korábban elképzelhetetlen lett volna – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A szakértő szerint a Fidesz-KDNP rekordarányú győzelmet várhat, hiszen most először a listás, vagyis tisztán arányos szavazati rendszerben is elérheti a kétharmados támogatottságot.
Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök folyamatosan egy értékrend és egy bizonyos világnézet mentén hozzák meg döntéseiket – mondta a XXI. század vezető elemzője.
Az ellenzék felmérte, hogy nincs esélye beérni a kormánypártokat, ezért a pártok egymással kezdtek el versengeni, próbálják kialakítani az erősorrendet – mondta Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ezek a pártok – a népszerűségi listákat látva – inkább már az őszi önkormányzati választásokra koncentrálnak.
Deák Dániel elmondta: a választói csoportok az unió megmaradt 27 tagállamában e téma mentén határolják be azt, hogy melyik pártra adják le a szavazatukat.
Ez a 2015-ös migrációs válságon és a Brexiten egyértelműen látható volt, ugyanakkor a 2008-as gazdasági válságot sem tudták megfelelően kezelni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.