Szijjártó Péter közbenjárt a minszki érsek érdekében
A miniszter vasárnap reggel a Facebookon ismertette levelét.
A miniszter vasárnap reggel a Facebookon ismertette levelét.

Donald Trump diplomáciai sikerként könyvelheti el a Washingtonban tető alá hozott megállapodást.


A francia elnök szerint leginkább az Iszlám Állam terroristái profitálnak a regionális káoszból.

Donald Trump amerikai elnök a Kínával szemben ellenséges szigetország felé tett újabb gesztussal ingerli Pekinget.

A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon Szlovéniával – hangsúlyozta a kormányfő.

Az első nyíltan homoszexuális tisztségviselő, akit Trump miniszteri rangú kormányzati pozícióba jelöl.

Gálik Zoltán szakértő szerint járvány felgyorsíthatja az új világrend kialakulását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.