Hivatalos látogatásra Ausztriába utazik Áder János, Magyarország köztársasági elnöke pénteken.

Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Hivatalos látogatásra Ausztriába utazik Áder János, Magyarország köztársasági elnöke pénteken.
A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki közlése szerint a magyar államfő osztrák kollégája, Alexander Van der Bellen meghívásának tesz eleget.
Áder János legutóbb tavaly februárban látogatott Ausztriába. Többi között a két ország gazdasági kapcsolatainak erősödéséről, a klímaváltozás elleni küzdelemről, az Európai Unió bővítéséről és a Nyugat-Balkánról, valamint az Ausztriában letelepedő és dolgozó magyarok helyzetéről tárgyalt Alexander Van der Bellennel.
A magyar köztársasági elnök részt vett a Semmelweis Ignác tiszteletére állított szobor avatásán a Bécsi Orvostudományi Egyetem kampuszán, majd megbeszélést folytatott Wolfgang Sobotkával, az osztrák parlament alsóháza, a Nemzeti Tanács elnökével.
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Gondoltad volna? Ez a fogás Leó pápa kedvenc étele
Az elemző megfejtette: ezért volt ismét agresszív és ideges Magyar Péter pénteken az ATV-ben
Máris kiszivárgott egy titok XIV. Leó pápáról
Áll a bál Ausztriában – a magyarokra mutogatnak
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Az ukrán elnök már az oroszok helyett is döntene.
Aktívvá vált egy ismert vulkán.
A művelet során életét vesztette egy búvár.
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.