Szijjártó Péter: A lehető legjobb megállapodás született meg
– Szó sem lehetett arról, hogy engedjünk bármilyen zsarolásnak – nyilatkozta a külügyminiszter a France24 francia tévének.
– Szó sem lehetett arról, hogy engedjünk bármilyen zsarolásnak – nyilatkozta a külügyminiszter a France24 francia tévének.

A válaszlépésként bezáratott csengtui amerikai konzulátuson pedig folytak az előkészületek.
A hatékony stratégia megvalósítása mindkét ország érdeke – hangoztatta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy soha nem volt olyan jó és intenzív a két ország kapcsolata, mint most.

Azerbajdzsán az európai gázellátás biztonságának fontos tényezőjévé válhat – emelte ki Szijjártó Péter.

Azért, hogy ezután is „számíthassunk egymásra”, természetes, hogy most segítünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak.

Az elnök felelősségre vonná Kínát az egykori brit gyarmat elleni agresszív tevékenysége miatt.

Varsó az elnökválasztási kampányról tudósító német sajtó állítólagos részrehajlása miatt vár magyarázatot.
Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy sosem látott kiváló kapcsolat alakult ki a szerb és a magyar nemzet között.
Szijjártó Péter rámutatott: a járvány után világgazdasági verseny indul a kapacitások újraelosztásáért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

Spanyolországban szinte senki sem számított arra, hogy a királyi gárda éppen most válik meg a trénertől.

A londoni Cityben szenzációs sikert látnak abban, hogy a magyar földhitelkölcsönt a jegyzés megnyitása után percek alatt túljegyezték.

Nyéki Balázs először lett az Év edzője Magyarországon, pedig kétszer megnyert mindent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.