Szijjártó: Túl kell lépni az eltérő történelemszemléleten
A külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt.
A külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt.

A magyar-brit kapcsolatok a Brexit ellenére virágzóbbak mint valaha! – írta az igazságügyi miniszter.
Bár, úgymond, jó a viszony kettőjük között, az amerikai elnök most nem akar beszélni a kínai államfővel.

Orbán Viktor szerint a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a különleges felhatalmazást.

Felbecsülhetetlen „árucikké” vált az izraeli hírszerzés a szinte állandó terrorfenyegetettség okán.

Lendületet adhat a diplomáciai kapcsolatoknak a járvány okozta válság, júniusban online találkoznak.
Palkovics László a német energetikai miniszterrel tárgyalt a gazdasági együttműködések jövőjéről.

A Gazdaságvédelmi akciótervvel Magyarország régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében.

Szijjártó Péter elmondta, a két ország együttműködése tavaly sikertörténetek sorozatává vált.

A külügyi szóvivő megfogalmazása szerint „az Egyesült Államok ellensége nem Kína, hanem az új koronavírus”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.