Mindenki díszpolgár lett Sződligeten
Juhász Béla polgármester a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt, hogy ez csak egy szónoki fordulat volt a részéről, oklevelet, érdemérmet senki nem kapott.
Juhász Béla polgármester a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt, hogy ez csak egy szónoki fordulat volt a részéről, oklevelet, érdemérmet senki nem kapott.

A dzsesszzenészként is nemzetközi hírnevet szerző, Budapest díszpolgára címmel is kitüntetetett művészt 98 éves korában érte a halál. Az elhunytat a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

– Akinek jellé kell lennie, az jellé válik! – fogalmazott a hercegprímás halálának 44. évfordulóján tartott misén Böcskei László nagyváradi megyés püspök.
Erdő Péter nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a hercegprímás hivatali utódaként átvehette az elismerést és elmondta, az oklevelet a prímási levéltárban őrzik majd.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

Brüsszel döntéseinek árát a családok fizetik meg.

Az amerikai elnök szerint először közeledtek az álláspontok.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

A világranglista 91. helyén álló sportoló nem akar kezet fogni a magyar játékossal, s egyelőre hajthatatlannak tűnik.

A Tényellenőr megvizsgálta, hogy helytállóak-e a globális civil szervezet jelentésének megállapításai.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.