Majka így lett díszpolgár + fotók
A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető szülővárosának 53. díszpolgára.
A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető szülővárosának 53. díszpolgára.

Az ózdi származású előadó pénteken veheti át az elismerést.

Id. Alföldi Albert nyolcvannégy éves volt.

Spéth Géza hangját felemelve, kabinetfőnökével együtt rángatta a Magyar Nemzet riporterét.

A dégiek nagy becsben tartják a grófi családot.

Évtizedek óta Dörgicse meghatározó helye az Ól Galéria.

Karácsony szerint a főváros őrzi „a polgári ethosz maradékát” Magyarországon.

Az emberi erőforrások miniszterét Nagypáli díszpolgárává avatták.

Gy. Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese és pártjának kerületi polgármesterei nem szavazták meg Tarlós kitüntetését.

Válaszra sem méltatta Karácsony Gergely Fülöp Eriket, aki november elején levélben fordult a főpolgármesterhez, hogy Wass Albert posztumusz díszpolgári címet kapjon a fővárostól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter jelezte, ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

Az oroszok ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetettek.

Prés alatt a Tisza.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

A kétszeres világbajnok rendkívül szerényen fogadta a dicséretet.

Az autógázzal üzemelő járművek tankolása bonyolódik.

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.