Magyarázkodik a Vasas válogatott futballistája, mert a szívére hallgatott
Baráth Botond a Vasas győzelme után a kispestieket vigasztalta, majd bocsánatot kért a tettéért.
Baráth Botond a Vasas győzelme után a kispestieket vigasztalta, majd bocsánatot kért a tettéért.

Kirúgták Pinezits Mátét, Djordje Kamber veszi át az NB II-ben csupán tizenegyedik Honvéd irányítását.

A sors egy játékossal biztosan kegyes volt: Djordje Kamber Magyarországon négyszer jutott el a kupadöntőbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.