Tízezer gyereket lát vendégül a téli tábor Zánkán
Koncz Zsófia ismertette a programokat.
Koncz Zsófia ismertette a programokat.

Az Erzsébet-karácsony programsorozat december 1. és 22. között várta-várja a résztvevőket.

A férőhelyek harmadának kihasználásával és világos járványügyi szabályok mellett várják a gyerekeket a téliesített zánkai táborhelyen decemberben.

Gyurcsány és Bajnai egészségügyi miniszterének kft.-je több mint százmillió forintot kapott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy az Erzsébet-táborok különböző programjain idén több mint százezren vettek részt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.