Biztonságban megkezdődött az Erzsébet-karácsony programsorozat

A férőhelyek harmadának kihasználásával és világos járványügyi szabályok mellett várják a gyerekeket a téliesített zánkai táborhelyen decemberben.

2021. 12. 05. 6:54
Zánkai Gyerektábor 20210816 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsonyi forgataggá alakult a zánkai Erzsébet-tábor főtere, a hét közepén pedig az első táborlakók is megérkeztek az Erzsébet-karácsonyra. December elsejétől huszonkettedikéig háromnapos kirándulásokra lehetett ugyanis jelentkezni a korábban a nyári balatoni táborozásról ismert zánkai „gyermekvárosba”.

Az elmúlt évek során felújított komplexumot téliesítették is, ez a fejlesztés tette lehetővé, hogy idén először egész évben fogadja a gyermekeket a táborhely. A már említett főtéren kürtőskalácsot, mézeskalácsot és rétest fogyaszthatnak a vendégek, italként pedig teát kérhetnek. A tér közepén az Erzsébet alapítvány munkatársai egy óriási karácsonyfát is felállítottak.

A színházteremben cirkuszi előadás, a sportcsarnokban pedig játékos vetélkedő várja a háromnapos kikapcsolódásra érkezőket. A gyerekcsoportok minden héten hétfőn és szerdán érkeznek, a közel 3500 fős táborba azonban most csak maximum 1200 látogatót fogadnak, hogy a közös helyiségekben be lehessen tartani az alapvető járványügyi szabályokat. A belső terekben tartott programokon egyébként szintén jóval kevesebben vannak, mint a nyári időszakban, előzetes beosztás szerint zajlik minden. 

A fő programokat kiegészíti a karácsonyi alkotóházzá alakított egyik – a nyári csúcsidőben étteremként használt – helyiségben berendezett kézművessarok, valamint egy klubhelyiség is különféle játékokkal. 

Az első estén a gyermekeknek koncerttel készültek a szervezők. A második napon pedig egy fényfestéses produkciót tekinthetnek meg, ezután ajándékcsomagot is kapnak a résztvevők. Mindemellett elérhető egy interaktív játszótér és egy bűvésztanoda is. 

A táborokban jelenleg is elsődleges az egészség védelme és a biztonság, a 18 év feletti kísérők és a táborban dolgozók is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek a tábor területére, hasonlóan a nyári szabályozáshoz.

A gyermekek egészségügyi állapotáról a táborozás előtt a szüleiknek nyilatkozniuk kell. A közös helyiségekben a tábori dolgozóknak előírás a maszkviselés, a vendégeknek pedig biztosítják a szájmaszkot azokban a belső terekben, ahol nem oldható meg a távolságtartás. Kézfertőtlenítő minden közösségi helyszínen biztosított, a szervezők pedig táborozás közben és minden turnusváltásnál is fertőtlenítő takarítást végeznek. 

Mint arról korábban a Magyar Nemzet is beszámolt, a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően egy 70 fekvőhelyes egészségház is üzemel jelenleg a táborvárosban, ahol gyermekorvosi ügyelet működik a Bethesda Gyermekkórház szakembereivel, és az Országos Mentőszolgálat szintén folyamatos szolgálatot teljesít. Szükség esetén itt lehet elkülöníteni a koronavírusos tüneteket mutató táborlakókat, akiket tesztelnek is. 

Hasonlóan a nyári Erzsébet-táborokhoz, az Erzsébet-karácsonyra is intézményi gyermekcsoportok jelentkezhettek az ősz folyamán. A csapatok jellemzően egy osztályba vagy egy iskolába járó gyermekekből állnak, akik saját iskolai szabályaik és szabadidejük alapján érkeznek az ünnepváró programra.

Borítókép: Ebéd a zánkai gyermektáborban nyáron (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.