Összecsaphatnak egymással az uniós intézmények
Egyetértés mutatkozik az Európai Parlament frakciói között abban, hogy a választások magas részvétele maga után kell vonja, hogy a csúcsjelöltek közül kerüljön ki az Európai Bizottság következő elnöke.
Egyetértés mutatkozik az Európai Parlament frakciói között abban, hogy a választások magas részvétele maga után kell vonja, hogy a csúcsjelöltek közül kerüljön ki az Európai Bizottság következő elnöke.

Deák Dániel úgy vélekedett: ez az jelenti, hogy Manfred Weber a néppárt, illetve Frans Timmermans a szocialisták csúcsjelöltje búcsút mondhat az ambícióinak.
Jean-Claude Juncker és hasonszőrű tekintélyelvű társai magát a demokráciát populistázzák le az európai népek és a hazájukat szerető politikusok lekezelésével.

Vasárnap az EP-választáson tartanak országos szintű közönségszavazást a DK-tól a Jobbikig tartó magyar parlamenti ellenzéki színház produkciójáról.

A szocialisták csúcsjelöltje szerint a társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője, így a közép-európai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.

Az ENSZ több mint hét évtizedes fennállása alatt éppen csak a létrejöttekor kitűzött célját és feladatát, a béke fenntartását és a konfliktusok megoldását volt képtelen elvégezni.

A bírósági döntés egyelőre nem hatályos, az EB formális – vagyis nem tartalmi – okokra hivatkozva két hónapon belül fellebbezhet ellene.

Az európai politikában senki nem képviseli hitelesebben, hogy a bevándorlást meg kell állítani, mint a magyar kormány és miniszterelnök – jelentette ki a miniszter.

A legutóbbi tervezet szerint az Európai Bizottság az új költségvetési ciklusban 65 milliárd eurót szán a közös agrárpolitikára, négy százalékkal kevesebbet, mint a jelenlegi időszakban.
Weber számára vészjósló lehet, hogy médiaelemzők szerint magasan Timmermans holland exkülügyminiszter szavaira figyeltek a legtöbben a Twitteren.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.