Újabb politikus ellen követhettek el merényletkísérletet
A volt bolíviai elnök szerint ismeretlen fegyveresek lőttek rá az autójára.
A volt bolíviai elnök szerint ismeretlen fegyveresek lőttek rá az autójára.
Harckocsi törte át a kormány székházának kapuját.
Várhatóan a Mozgalom a Szocializmusért nevű párt jelöltje fogja megnyerni a bolíviai elnökválasztást.
A száműzetésben élő Evo Morales a vád szerint egy mindössze 14 éves lánnyal szűrte össze a levet.
Morales ellen már tavaly év végén is kiadtak egy elfogatóparancsot, emellett eltiltották a választásoktól.
Az Interpol elutasította Bolívia kérelmét, hogy nemzetközi körözést adjanak ki a hazájában terrorizmussal vádolt Evo Morales volt elnök ellen – közölte csütörtök este Juan Lanchipa bolíviai főügyész.
Az ősszel több latin-amerikai országban történtek összetűzések a hatalom és az utcára tóduló emberek között. Az év végére mintha enyhülne a feszültség, ami valószínűleg csak látszat.
A mexikói külügyminisztérium keddi nyilatkozatában panaszolta, hogy La Paz-i nagykövetségét sorozatos zaklatások érik a bolíviai hatóságok részéről arra hivatkozva, hogy e diplomáciai képviselet Evo Morales lemondatott korábbi bolíviai államfő kormányappa
Bolívia napokon belül elfogatóparancsot ad ki Evo Morales lemondatott korábbi államfő ellen – jelentette be helyi idő szerint szombaton Jeanine Anez, az ország ideiglenes elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szándékos beavatkozásról, robbantásról beszélnek.
A világhírű befektetési tanácsadó cég négy forgatókönyvet tart lehetségesnek Ukrajna jövőjét illetően. Az ukránok győzelme egyikben sem szerepel.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az Inter Miami tulajdonosa saját csapata meccse helyett volt klubja, a PSG sikerét ünnepelte.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
Tombol a kettős mérce.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.