
A Magyar Honvédség is segíti a Fővárosi Vízműveket a veszélyhelyzetben – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, a víz világnapján.
További intézkedésig a társaság lezárja ivóvízbázisainak védőterületét, ezekre a területekre a korábban kibocsátott belépési engedéllyel rendelkezők sem mehetnek be.
A Fővárosi Vízművek értesíti fővárosi fogyasztóit, hogy a Római-parti árvízvédelmi beruházás előkészítő munkálataihoz kapcsolódó észak-budai főnyomóvezeték és kapcsolódó szerelvényei rekonstrukciójának befejezését követő üzembe helyezés előtt, 2019. decem
A számítások szerint kedvező, 9-10 év a program keretében megvalósuló beruházások megtérülése, de ennél gyorsabb is lehet.
A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint már jóval a 2013-as hatályba lépést megelőzően megkezdte a felkészülést a korábbihoz képest ötödére csökkentett ólomhatárérték-változásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bázelben látták utoljára.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Végső nyugalomra helyezték a szeptember 22-én, 89 évesen elhunyt herceget.
Egy nő megmentette a férjét a kényszersorozástól.
Az amerikai elnök szerint közel a béke.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
A szabolcsiak sportigazgatója kényszerből ült le a kispadra a Diósgyőr elleni bajnokin, de nem kellett csalódnia csapatában.
Az égszínkékek nem hibáztak a Brentford otthonában, de a győzelmük vezéráldozattal járt.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.