Terepralis csata Nagykállóban, a várost anno Rákóczi is bevette
Különleges tortával köszöntötték a tereprali bajnokaspiránsát.
Különleges tortával köszöntötték a tereprali bajnokaspiránsát.

Korlátozott számban ugyan, de jelen lehetnek nézők a két hét múlva sorra kerülő mugellói Forma-1-es futamon.
Három futamot töröltek a szervezők a Formula–1-es világbajnokság idei versenynaptárából.
Az ausztriai kezdés után július 19-én következne a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.
Forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán vasárnapig, a Forma-1-es Magyar Nagydíj idején – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
A jövőben évente két Forma-1-es nagydíjat rendezne Kína, ezzel kapcsolatban már tárgyalások is zajlanak a héten.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt közöttük harminc-, meg négyszázötven éves darab is.

Világos, hogy a Tisza Párt ma a brüsszeli akarat magyar hangja.

A Mávinform közlése szerint hétfőn mind a győri, mind a záhonyi fővonalon vonatgázolás történt.

Hónapok óta nem találják.

Még decemberben kellene nekik az újabb segély.

A kormány minden nemzetközi tárgyalást a magyar emberek érdekeinek védelmében folytat, legyen szó akár Washingtonról, akár Moszkváról.

A civileknek is nekimentek az egyenruhások.

Könyves Kálmán házasságtöréssel vádolta várandós második feleségét és hazaküldte Kijevbe.

Hungary FM revealed details about the trip to Moscow.

A színművész 55 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.