Wonder Woman 1984: erős kezdés után közepes folytatás
A Wonder Woman 1984 akár el is nyerhette volna a közönség és az ítészek tetszését. Hogy nem így történt, abban több kisebb és néhány nagyobb hiba játszott döntő szerepet.
A Wonder Woman 1984 akár el is nyerhette volna a közönség és az ítészek tetszését. Hogy nem így történt, abban több kisebb és néhány nagyobb hiba játszott döntő szerepet.

A filmet tavaly decemberben mutatták be, hamarosan pedig hazánkban is látható lesz.

A Patty Jenkins által rendezett szuperhős-blockbuster exkluzívan lesz majd látható.

A 35 éves izraeli színésznő vezető producerként vesz részt az Impact (Hatás) című sorozat munkálataiban.

A Netflix szerezte meg a Heart of Stone című kémthriller forgalmazási jogait.

A sikerre való tekintettel vasárnap már meg is erősítették, hogy a filmnek harmadik része is lesz.

Sokan felháborodva fogadták a világhálón, hogy egy izraeli színésznőre osztották Kleopátra szerepét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.