Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára
Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.
Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

Az igazságügyi miniszter szerint Magyarország védi a hagyományos értékeket.

A párt szerint a Momentum oda jutott, ahova korábban szellemi elődeik, a kommunisták.
Az utóbbi években végzett felmérésekre, konzultációkra hivatkozva elmondta: a magyar fiatalok többsége ma is a keresztény értékekben hisz, családban és házasságban képzeli el a jövőjét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.