Van, ahol már leszakadt az ég, a nagy hőség után durva viharok érkeznek + videók
Kidöntött a vihar egy nagy fát, emiatt fél pályán halad a forgalom az egyik főúton.
Kidöntött a vihar egy nagy fát, emiatt fél pályán halad a forgalom az egyik főúton.

Hétvégén marad a kánikula.

Egy hidegfront érkezett, a Tiszántúlon tart ki a legtovább a kánikula.

Milliós károkat okozott a szupercellás vihar.

Az esernyő legyen kéznél.

A keleti, északkeleti szél kedden csak a Dunántúlon, éjszakától másutt is északira, északnyugatira fordul, és megerősödik.

A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

A Somogy vármegyei Balatonbogláron és Fonyódon is erős villámlásokat kaptak lencsevégre.

A válasz a cikkből kiderül.

Villámárvizek, felhőszakadások, folyamatosan ismétlődő csapadékhullások − egyelőre marad a fülledt, záporos-zivataros időjárás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Tisza-szigetes körökben fű alatt terjedtek a párt jelöltjeiről készült belső jelentések.

Mától, azonnal és sok helyen.

A Brüsszelből érkező elvárások olvashatók ki az intézkedésekből.

Az emberek egymás hegyén-hátán aludtak.

Az Európai Néppárt elárulta a gazdákat.

Mit tud a Meteor?

Tisza is under pressure.

Több mint negyven előadót jelentettek be.

A májusi, szerbek elleni vb-selejtező nagyon nehéz lesz, ki kell jutni a 2027-es németországi világbajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.