Újra látogatható a történelem leghíresebb bűnügyi helyszíne
„Róma egyik legszebb és legértékesebb helyszínéről van szó, amelyet most visszaadunk a lakosoknak és a turistáknak”.
„Róma egyik legszebb és legértékesebb helyszínéről van szó, amelyet most visszaadunk a lakosoknak és a turistáknak”.

Megkezdődött Shakespeare művének, a Julius Caesarnak a próbafolyamata a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Vajon örökre homály fedi majd ezeket az eseményeket?

Néhány héten belül megkezdődik Rómában a Torre Argentina téri, utcaszint alatti régészeti lelőhely renoválása.

2022-ben szabadtéri múzeumként a látogatók előtti is megnyílik az Area Sacra, ahol halálra késelték Caesart.

Ahogy az évtizedek fordulóján mindig, most is felpezsdült, majd elcsitult a vita arról, hogy a 2020-as év beköszöntével mi ért véget, mi kezdődött el.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.