Szánni való pofozógép lett a sportági nagyhatalomból
Kanada az első három mérkőzését egyaránt elvesztette a Rigában zajló jégkorong-világbajnokságon.
Kanada az első három mérkőzését egyaránt elvesztette a Rigában zajló jégkorong-világbajnokságon.

A tartomány bírósága támogatja, hogy a köztisztviselők ne viselhessenek vallási szimbólumokat.

75 ezer dollárra büntették a kanadai tengergyümölcseit feldolgozó vállalatot, 25 ezerre pedig annak társtulajdonosát.

Mexikóban az eddig gondoltnál jóval több halottja van a koronavírus-járványnak. Ezzel az ország már második az Egyesült Államok mögött.

A nyugati világban ma feltűnően küzdenek a szülői jogok ellen.

A lejátszott természetes zajok között a legnagyobb hatása a víznek volt, ezt követte a madárdal.

Az utazók egy mobilappban vagy weblapon ki tudnák jelölni az indulási és érkezési buszmegállókat.

Az amerikai vakcina egyszerű hűtőszekrényben is tárolható, ellentétben a mélyhűtést igénylő Moderna- és Pfizer–BioNTech-vakcinákkal.

Kanadában késnek a vakcinaszállítások, csak az idősek és az egészségügyi dolgozók kaphatnak oltást.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy nincs közelebbi barátjuk Kanadánál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.