Kigyulladt egy kollégium Szegeden
Száz embert kellett evakuálni.
Száz embert kellett evakuálni.
A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést.
Forgalmi akadály alakult ki.
Több településről érkeztek tűzoltók.
Hétfő éjszaka történt a halálos baleset.
A hatóságok felkészültek a legrosszabbra is, mindenki tudja a dolgát, és új védművek is épültek.
Lakóházakat is fenyegettek a lángok.
Az Állomás utcai átjárónál dolgoznak a tűzoltók.
Lakástűz volt Lánycsókon.
Az 55-ös főút szegedi szakaszán, a Fonógyári úti kereszteződésnél ütközött villanyoszlopnak egy autó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk – mondta a Demokrata főszerkesztője a Harcosok órájában.
A háború mérhetetlen károkat okozott Magyarországnak – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Háromnapos ülést tartanak.
A frontérzékenyek a hét elején javulást tapasztalhatnak.
Az amerikai elnök előtte Putyinnal egyeztetett.
A Fidesz képviselője szerint az összes háborúpárti európai vezetőnek el kell takarodni.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
A Liverpool edzője több témában is kifejtette a véleményét az újabb vereség után.
Stephen Millert Joseph Goebbelshez, Hitler hírhedt propagandistájához hasonlította.
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.