Egy nap se múljék el vonás nélkül
Megnyílt Kelemen Dénes Lehel Status quo című kiállítása az Újpest Galériában.
Megnyílt Kelemen Dénes Lehel Status quo című kiállítása az Újpest Galériában.

Harmadszor fog hozzá, hogy kialakítsa azt a helyet, ahová elvonulva alkothat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az adatszivárgási botrány kapcsán nincs olyan mondata a Tisza Pártnak, amelyet ne cáfoltak meg napokon belül vagy ők maguk, vagy a napvilágra kerülő tények.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.

1993-ban a világ egyik legjobb csapata hihetetlen körülmények között maradt le a vb-ről – a felét már „megcsinálták” a portugálok.

Az Emma karácsonya csendben érkezett a mozikba, mégis pontosabb képet ad a mai családi válságokról és a gyerekek belső világáról, mint sok nagyobb figyelmet kapó hazai film.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.