Kelemen Dénes Lehel úgy gondolja, mindenki tudja vagy tudni véli, hogy milyen a mai helyzet, a status quo, mennyiben függ össze a közelmúlttal és a régmúlttal. Véleménye szerint azonban minden attól függ, honnan nézzük. Ez a nézőpont nagyon fontos, lényeges eleme a látásnak és a gondolkodásnak szerinte. Erről is beszélt, amikor a kiállítás megnyitóján a galéria vezetője a művészt kérte fel, hogy mutassa be kiállított műveit, az alkotás folyamatát. Ahogy beszédében Kelemen Dénes Lehel is kiemelte, nem gyakori alkotó művészeknél, hogy valaki maga nyissa meg a saját kiállítását. Ebben szerinte az a legjobb, hogy el kellett gondolkodnia, mit is csinál, hogyan és miért. A kiállításon az elmúlt öt év munkáiból válogatott. – Egyelőre nem tehetem meg, hogy teljesen új kollekciót mutassak be ezen az önálló kiállításon, mert nem azt a művészéletet élem, amit Bajomi Lázár Endre mutat be A Montparnasse című könyvében, bár nagyon jó erről olvasni – emelte ki a festőművész.
Én magamnak, a művészet iránt érdeklődőknek, művésztársaknak festek. Az út nehéz, de nem járhatatlan. A képek egy-egy adott helyzet termékei, ezért nem lehetnek egységesek. Vannak realista és vannak absztrakt képeim, és mindkettő én vagyok. Ezt vállalom. Élmények, emlékek, gondolatok, üzenet cím és forma, tartalom és kompozíció. Egyúttal művészi kísérletezés, útkeresés és a megújulás vágya. Számomra a kép címe nagyon fontos adalék a kép megértéséhez. Több szövegre nincs szükség, hiszen a kép attól is kép, hogy szavak nélkül beszél
– mondta a festőművész. Kitért arra is, hogy a halál az életünk része, a körforgás örök. Az utóbbi években szeretett családtagoktól kellett elbúcsúznia, azóta élete része a gyász. A halál élménye újra és újra visszatérően foglalkoztatja, a kiállításon látható képek is közvetve vagy közvetlenül értelmezik az élet és halál viszonyát. Beszédében idézte Baudelaire Az albatrosz című versét, melyben azt érzi, hogy a mai alkotóművészek életére, munkájára és helyzetére is vonatkozhat. Két képre tért ki a kiállítottak közül, melyek nagyon fontosak számára. Az egyik a Fiú gidával, a másik Remete Szent Pál élete. Az első nem az ő műve, egy antikváriusnál vette néhány éve. Nagyon megragadta a festmény, és hatására azóta készült néhány alkotása, így a mellette látható Apollinaire báránnyal című képe is. A Fiú gidával a falun töltött 28 évét juttatja eszébe, és nagyon személyes élmény. A Remete Szent Pál élete című képe ennél sokkal egyetemesebb és ősibb: a kereszténység gyökereihez vezet minket. Egyúttal arról is szól számára, mit lehet kezdeni az életünkkel, mennyire fontos az elhivatottság. Remete Szent Pál élete számára egy csodálatos történet. Megemlíti Szent Antallal való találkozását is, aki számos híres festőt megihletett, a koptoktól a barokk művészekig. Nem tud olyan alkotásról viszont, amely napjainkban ezt a témát feldolgozta volna. A két kép között az áldozat szerepe a kapocs. Egy ősi, szakrális rítus, ami lehet rövid életű, mint egy zsenge állat feláldozása, illetve egy keresztény esetében a saját életének a feláldozása szerzetesként, remeteként. – A művész élete is lehet hasonló áldozat – vonja le a következtetést Kelemen Dénes Lehel.
Jézus áldozatáért cserébe minden keresztény ember meghozhatja a maga áldozatát, megtalálva a helyes utat, ez mindannyiunk feladata, ezért kell néha magunkba nézve elgondolkodni a fennálló helyzeten
– összegezte Kelemen Dénes Lehel.
A tárlat február 5-ig tekinthető meg, vasárnap kivételével minden nap 10 és 18 óra között.
Kelemen Dénes Lehellel készült korábbi interjúnk ITT olvasható.
Borítókép: Kelemen Dénes Lehel (balra) tárlatvezetés közben (Fotó: Bach Máté)
