Migránsok késeltek egy kocsmában
Sérüléseket okoztak a támadók, drogra és fegyverekre is bukkantak a környéken.
Sérüléseket okoztak a támadók, drogra és fegyverekre is bukkantak a környéken.

Egyikük sincs kihallgatható állapotban.

Az emberölés kiskorú gyanúsítottja késsel támadt az iskola közelében ülő felnőtt férfiakra.

A hatvanegy éves sérültet életveszélyes sérüléssel vitték kórházba.

A bűncselekmény idején harmincöt éves szigetvári férfit a baranyai Mozsgón történt támadás után két nappal Zalaegerszegen fogták el.

Több alkalommal is megszúrta élettársát.

Kartörés is van a történetben.

Két maszkos fiatal férfi korábban késsel kirabolt egy fiatal párt is, de a következő áldozataikat alábecsülték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.

Továbbra is sok problémával küszködik a Liverpool, amely ma a Leeds otthonába látogat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.