Olyan dolog indul el Szentesen, amire sokan felkapják a fejüket
A kezdeményezés célja, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudású szakemberek és aktív termelő kertészek.
A kezdeményezés célja, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudású szakemberek és aktív termelő kertészek.

A védekezés két alappillérre épül: az emberi életek mentésére és arra, hogy az ország működőképes maradjon.
– A jövőnket a múltunkra és a jelenünkre kell alapozni – hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke azon a csütörtöki ünnepségen, amelyen letették az NMHH budapesti új komplex műszaki épületének alapkövét.
A cél, hogy a lehető legrövidebb ideig a lehető legmagasabb technológiai színvonalon biztosított legyen a fekvőbeteg-ellátási háttér – hangsúlyozta Csányi Endre Péter helyettes államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.