Kásler Miklós: Komplex módon védekezik Magyarország

A védekezés két alappillérre épül: az emberi életek mentésére és arra, hogy az ország működőképes maradjon.

Forrás: MTI2020. 10. 29. 22:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívül komplex védekezési rendszert épít Magyarország a koronavírus-járvánnyal szemben – mondta az emberi erőforrások minisztere a Facebookra csütörtökön feltöltött videóban. Kásler Miklós hangsúlyozta: a védekezés két alappillérre épül: az emberi életek mentésére és arra, hogy az ország működőképes maradjon.

Kásler Miklós: Komplex módon védekezik Magyarország a járvány ellen
Fotó: Emmi/Bartos Gyula

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a kisebbségek, az őslakosok megmaradása olyan kincs az emberiség számára, amelyet meg kell őrizni, ennek nagy a jelentősége az emberi kultúra sokszínűségének szempontjából. Ezzel összefüggésben a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírására buzdított, amelyre november 7-ig van lehetőség.

Az aláírásgyűjtést a Székely Nemzeti Tanács indította.

Néhány tízezer szavazattal célba érhet a székely petíció

A kezdeményezés tétje óriási, hiszen a cél az, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Eddig összesen három államban – Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült összegyűjteni a kellő számú aláírást.

Ahhoz, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen, az aláírásgyűjtés november 7-i zárásáig további négy európai államban kell a limitet teljesíteni.

Az aláírásgyűjtés sikere érdekében a Gerilla.hu korábban elindította a Kartonnetvörk nevű digitális mozgalmat, ebben arra kérik az embereket, hogy egy kartonlapra írják fel a ­Signiteurope.com-ot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségimédia-felületeken. Ennek az akciónak a híre már a tengerentúlra is elért, a kampánystáb abban bízik, hogy az utolsó napokban – mások mellett a petíció magyar támogatóinak is köszönhetően – nagyon sok emberhez eljut a székelyek ügye, és összegyűlik a kellő számú aláírás.

A kampánycsapat azt is kéri, hogy az érdeklődők kövessék, lájkolják és kommenteljék a Signiteurope.com négy közösségimédia-felületét (Twitter, Instagram, YouTube és Facebook).

Sokat segíthet az is, hogy számtalan politikus és más közéleti személyiség állt az ügy mellé. Támogatja a székely petíciót mások mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Animal Cannibals együttes, Bódi Sylvi modell, Csősz Boglárka színész, modell, producer, Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó, Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, színész, pankrátor és Virth Balázs magyar úszóedző, mesteredző.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.