Fejtörést okoz az államadósság finanszírozása
Az Európai Központi Bank csütörtöki vezetői ülésétől várja az eurózóna a megoldást a kötvényhozamok emelkedő szintjének kordában tartására
Az Európai Központi Bank csütörtöki vezetői ülésétől várja az eurózóna a megoldást a kötvényhozamok emelkedő szintjének kordában tartására

Igen nagy összegű pénzt bocsátottak a piacra a jegybankok az idén, ez azonban kockázatot jelenthet 2021-ben.

Nyugat-Európa gazdasága ugyan lassult, de a kontinens felzárkózó fele, a 2004 óta csatlakozott EU-tagállamok növekedése egyelőre robusztus, ami arra utal, hogy a földrész egészét tekintve nincs gond.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Nőtt az áldozatok száma.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Pillanatok alatt felmérjük, ki domináns és ki alárendelt.

Az idényt gyengén kezdő németnek már ugyanannyi gól plusz gólpassza van, mint a Liverpool magyarjának.

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.