Bért emelnének a vasútnál
Amennyiben a fenntartó is rábólint a vasúttársaság terveire, több mint 18 ezer munkavállaló kaphat kiegészítő keresetrendezést.
Amennyiben a fenntartó is rábólint a vasúttársaság terveire, több mint 18 ezer munkavállaló kaphat kiegészítő keresetrendezést.
Az első fél év utasforgalmi statisztikája azt mutatja, hogy a múlt évinél 3,5 százalékkal többen választották szabadidő-eltöltésként a balatoni hajózást.
Délután változik a forgalmi rend Budapest belvárosában a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti Budapest Pride felvonulás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A szokásos nyári torlódásnál is nagyobb autóforgalomra számíthatnak az előttünk álló hét végén, illetve a jövő hét végén a Balatonra,
Felborult egy sétahajó péntek este a Fekete-tengeren, a balesetben két ember meghalt, és négy eltűnt – közölték orosz hírügynökségek.
Az biztos, hogy megoldást találni a közlekedési bajainkra égetően szükségessé vált, talán a közösségi közlekedés fejlesztése, az autómegosztás, az okosjárművek némileg enyhíthetnek majd a problémákon.
Hétfőtől változik a forgalmi rend a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán burkolat-és hídfelújítási munkálatok miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A nyári szezon első 16 napján tavalyhoz képest 13 százalékkal többen, összesen 260 ezren utaztak a Balatonhoz vonattal – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A júliusi hétvégéken idén is a gyalogosoké a Szabadság híd – emlékeztetett szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.