Kulja megingott, Magyar Péterék megreccsentek, szétszedték őket a kommentelők
Még a Tisza Párt saját szavazói is csalódottak, a kommentelők szerint ez a szereplés csak ártott az ellenzéknek.
Még a Tisza Párt saját szavazói is csalódottak, a kommentelők szerint ez a szereplés csak ártott az ellenzéknek.

Kulja András és Magyar Péter egy járaton utazott Brüsszelbe a Tisza Pártnak vereséggel felérő nyilvános egészségügyi vitát követő napon.

Az egyetem közleményben tiltakozott a tiszás politikusok példátlan akciója ellen.

Magyar Péter embere eddigi 22 európai parlamenti felszólalásából 16 esetben bírálta Magyarországot.

Somogyi Zoltán szerint is egyértelműen leszerepelt Kulja András.

A Fidesz frakcióvezetője korábban többet gondolt Magyar Péter főemberéről.

Kulja András megbukott a vitában.

Magyar Péternek és Kulja Andrásnak semmi sem számít, ha a politikai érdekeikről van szó.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Kulja András megbukott a vitában.

Ez kevés lesz, Kicsi! – üzente Menczer Tamás a vita után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A beléptetettek közül a rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.