Csercseszov: Nem érzünk nyomást, két lábbal a földön kell állnunk
Az Európa-liga csoportjában első helyen álló FTC edzője nem hajlandó az esetleges teherről beszélni a Crvena zvezda elleni meccs előtt.
Az Európa-liga csoportjában első helyen álló FTC edzője nem hajlandó az esetleges teherről beszélni a Crvena zvezda elleni meccs előtt.

A Mezőkövesd–Vasas találkozón már az első félidőben kialakult az 1-1-es végeredmény.

A 32. bajnoki címét begyűjtő klub szerda délelőtt megosztotta az ünneplésről készült videót.

„A Dinamo játéka elég statikus, a védelme bizonytalan és a középpályás játéka sem tetszik.”



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.

Amit mozdítani tudott, vitte.

A fronton van a fiatalokra szükség.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

A tárgyaláson Lázár János és Mihálffy Béla is részt vett.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.