Leesett a hó és ezzel együtt lebénult az M0-s
Kilométeres torlódásokra kell számítani.
Kilométeres torlódásokra kell számítani.
Forgalmi és közlekedési információk kedden reggel.
Jobb, ha kerül.
Döbbenetes felvétel készült az esetről.
A munkaterületek mellett sebességkorlátozást is elrendelnek.
Csúcsidőben jelentős menetidő-növekedésre számíthatnak a közlekedők.
Több napon keresztül érvényben lesz.
Három helyen kezdődnek munkálatok az elkerülőn.
Péntek esti forgalmi és közlekedési információk.
Veszélyes programot választott magának a nap végére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hann Endre már az adás elején belezavarodott a saját számaiba, és többször is Fidesz-vezetésről beszélt.
Tizenkét katona meghalt.
Kármán András a baloldalról indult és a globalista hálózatokban futott be karriert.
Mario hangját ismét Chris Pratt kölcsönzi majd.
Piros Zsombor és Marozsán Fábián bravúrra készült az összeszokott osztrák páros ellen.
The “loose cannon” of Hodmezovasarhely is at it again. They would hang every politician disliked by the left.
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi
Piros Zsombor és Marozsán Fábián bravúrra készült az összeszokott osztrák páros ellen.
The “loose cannon” of Hodmezovasarhely is at it again. They would hang every politician disliked by the left.
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.