Legkevesebb négyszáz turista rekedt a romváros környékén, bezárták Machu Picchut
Egy tüntető meghalt szombaton, Limában továbbra is feszült a helyzet.
Egy tüntető meghalt szombaton, Limában továbbra is feszült a helyzet.

Emiatt aligha nevezik át a márkává vált, százezreket vonzó turistalátványosságot.

Csaknem hét hónapot várt peruban a japán férfi, hogy beléphessen Machu Picchu inka romvárosába.

Öt turistát kiutasítanak Peruból, egy másik ellen pedig büntető eljárás indul, mert megrongálták a világörökség részét képező romvárost, Machu Picchut – közölték a perui hatóságok kedden.
Szándékosan építették az Andok törésvonalaira a inkák a 2450 méter magasan egy alig megközelíthető hegynyergen elterülő városukat, a Machu Picchut – véli egy brazil kutató, aki az Amerikai Geológiai Társaság Phoenixban zajló éves találkozóján mutatta be g



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.

A gáz- és áramkedvezményekből otthononként egyféle igényelhető.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.