Bereményi Géza: Írni csak emlékekből lehet
A művész azt vallja, hogy az igazságnak van egy jellegzetes szövete. Ezt az olvasó rögtön megérzi, ezért meg kell írni az igazat.
A művész azt vallja, hogy az igazságnak van egy jellegzetes szövete. Ezt az olvasó rögtön megérzi, ezért meg kell írni az igazat.

Bereményi Géza ifjúkori kalandjainak regénye hangulatos korrajzzal szolgál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerdai kormányülés után minden részlet kiderül majd.

Megható üzenet érkezett a mentőkhöz.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzat a lehető leghosszabb ideig folyósította a tiszás politikussá előlépett és munkát már nem végző dolgozója fizetését.

Egy fiatal férfi lépett ki a szirénázó jármű elé.

Maja T. többedmagával, szervezett módon vett részt azokban az erőszakos cselekményekben, amelyek a kitörés napja idején zajlottak a fővárosban.

Döbbenetes felvétel!

Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Hiába szaladt a benzinkutas, nem tudta megállítani az Opelt. Ám a rendőrök igen, és maguk is meglepődtek.

Ezek az információk megváltoztatják az életüket.

Lukra futott a HVG: az otthonfelújítási programok népszerűek és valós segítséget jelentenek a magyar embereknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.