Rejtélyes holttestekre bukkannak már napok óta a román határ mentén
Tegnap is, ma is.
Tegnap is, ma is.
Máramarosszigeten maradt meg a legtöbb a népi kultúrából. Ez köszön vissza e vendéglő atmoszférájában.
Két napig álltak az erdélyi Máramarossziget kétnyelvű helységnévtáblái, csütörtökre virradóra ismeretlenek lekaparták a tábláról a magyar településnevet – közölte a maszol.ro portál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszol a Parlamentben.
Minden a kormánypártok mellett szól a baloldallal szemben, mind szakmai, mind morális szempontból.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Trump a frontvonalak mentén húzná meg a béke határait.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
Október 20. és november 5. között még lehet szavazni, hogy ki nyerje a közönségdíjat.
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.