Kamion tarolta le a munkagépet az M7-esen – fotók, videó
A zalai M7-es szakaszon történt a baleset, egy kamion fékezés nélkül rohant bele az ütközéselnyelő járműbe.
A zalai M7-es szakaszon történt a baleset, egy kamion fékezés nélkül rohant bele az ütközéselnyelő járműbe.

Hat töltet került elő egy építkezésen.

Mindkét irányba torlódásre kell számítani.

Térképen mutatjuk, hogy az utazóknak milyen jelentős forgalmi változásokra kell számítaniuk június végéig.

A forgalom már ma délután megindulhatott a hídon.

Csupán öt és fél évet kellett rá várni.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő épületen folyó munkálatok is hónapokra leálltak a pandémia miatt.

Olcsóbban tölthették fel idén műtrágyakészleteiket a gazdálkodók, némely termék ára ugyanis jelentősen csökkent. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledtével kapóra jött az áresés a termelőknek, már csak azért is, mert vetőmagra ebben a szezonban

A Nyugati pályaudvar műemléki rekonstrukciót kap több mint 8200 négyzetméteren.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

Mutatjuk az élelmiszerek listáját!

Nem tudta kikerülni a csúszós kanyarban az út középen álló pickupot.

Oscar Piastri olyat bukott, hogy abból tavaszig biztosan nem áll fel Max Verstappennel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.