Politikai földrengés Kazahsztánban
A földrengések mindig váratlanul következnek be, legfeljebb a geológusoknak lehetnek előzetes híreik róluk.
A földrengések mindig váratlanul következnek be, legfeljebb a geológusoknak lehetnek előzetes híreik róluk.

Az országot sújtó véres zavargások óta először jelent meg a nyilvánosság előtt a befolyásos volt vezető.

A két energiacég elnökének elbocsátása a Kazahsztánt január eleje óta megrengető véres zavargások közepette történt.

Egy londoni bíróság elé állították Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök 28 éves unokáját, s azzal vádolják, hogy kokain hatása alatt öngyilkossággal fenyegetőzött, majd mellkason ütött és a karján megharapott egy rendőrt – jelentette a BBC orosz hírszol



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter a keddi adás vendége.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Prés alatt a Tisza.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.