Politikai földrengés rázta meg a világ legnagyobb kiterjedésű tengerpart nélküli országát (2 724 900 négyzetkilométer), ami rögvest főcím lett a nemzetközi hírekben. Akik évek óta követik a közép-ázsiai politikai életet, értetlenül vették tudomásul mindazt, ami máról holnapra az olajkutak, a rézbányák és a végeláthatatlan puszták földjén történt. Sovány vigasz az, hogy így volt ez egy évtizede is, amikor kitört az arab tavasz; vagy három évtizede, amikor pár hónap alatt széthullott a Szovjetunió. Kazahsztán azonban nem hullott szét, lakói nem indultak világgá.
A hatalmas eurázsiai ország ugyanis megrázta magát, rendezte sorait, s új úton indul el.
Menesztett miniszterek
A politikai földrengés és azzal együtt járó politikai-igazgatási zavar véget vetett az elmúlt évek kazahsztáni vezetési válságának, amely Damoklész kardjaként lebegett a nur-szultani államfői paloták felett. Nurszultan Nazarbajev 2019. március 19-én, 79 évesen lemondott elnöki hatalmáról, de a stratégiai ügyeket meghagyatta az általa irányított Nemzetbiztonsági Bizottságnál. Utódjának a 66 éves Kaszim-Zsomart Tokajev egykori külügyminisztert és miniszterelnököt jelölte ki, akit Kazahsztán állampolgárai 2019. június 19-én az országos szavazáson nagy többséggel államfővé választottak. Ettől kezdve Kazahsztánt egyszerre két elnök irányította: az első, Nurszultan Nazarbajev és a második, Kaszim-Zsomart Tokajev. Ritkán esik meg egy ország életében, hogy ketten is az államfői székben üljenek. Meg is lett az eredménye:
az illetékességi vitákból egyre több lett, a kormányfőnek pedig nehéz volt eldöntenie, melyik elnökhöz igazodjon – s felesleges huzavonák és egyeztetések hosszú sora kezdődött.
Amikor Nur-Szultanba megérkezett a kaszpi-térségi tüntetések és lázongások híre, a kettős elnöki rendszert nem lehetett tovább fenntartani: egy kézben lévő döntési mechanizmusra lett hirtelen (órák alatt) szükség. Az öreg (első) elnök, Nurszultan Nazarbajev 2022. január 4-én lemondott fiatalabb utódja javára. Pár óra múlva Tokajev elnök belügyi parancsnokai Nur-Szultanban Karim Maszimovot, Nazarbajev elnök legfőbb tanácsadóját, volt miniszterelnökét és jobbkezét néhány munkatársával együtt – hazaárulás vádjával – letartóztatták. Ezzel vége lett a kettős elnökségnek, és a teljes elnöki hatalom Kaszim-Zsomart Tokajev kezébe került. Megkezdődött különböző szinteken a rendteremtés. Az elnök egymás után cserélte le a belügyi, a titkosszolgálati és a katonai vezetőket. Január 4-től január 19-ig rendkívüli állapotot hirdetett ki az egész országban. Január 5-én leváltotta Aszkar Mamin miniszterelnököt, aki leginkább felelőssé tehető a kialakult helyzetért; Alihan Szmailov statisztikus, korábbi miniszterelnök-helyettes lett az új kormányfő.
Az elnök a kabinetből menesztette mindazokat a minisztereket, akik az ország gazdasági válságáért feleltek.
Tokajev elnöknek először az ország biztonságát kellett helyreállítania, s vele együtt a vezetés tekintélyét és hitelét. Közben azonban Almati a politikai földrengés epicentruma lett. Válságos helyzet alakult ki: január 3-án az almati repülőteret őrsége magára hagyta, de számos kórházzal is ez történt. Tokajev elnök ebben a drámai helyzetben január 7-én a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől, amelynek Kazahsztán alapító tagja, katonai segítségét kért. Úgy tűnik – egy hét távlatából –, az orosz, fehérorosz, tadzsik, kirgiz és örmény békefenntartók behívására csak a hazai politikai pszichológia és a kazahsztáni külső befektetők (az amerikai 47 milliárd USD) megnyugtatása miatt volt szükség, mert január 13-án már el is hagyták az országot.
A kazah politikai földrengés legfőbb oka a cseppfolyósított gáz árának felszabadítása és a világpiaci árhoz igazítása volt.
Az autósoknak január 1-jétől a kutaknál dupla árat kellett fizetniük. Ez szikra volt ahhoz, hogy a 150 ezer lakosú kaszpi-térségi olajváros, Zsanaözen (Zhanaoezen) munkásai (ahol 2011-ben is már súlyos zavargások voltak) 2022. január 2-án az utcára menjenek, és a cseppfolyósított gáz árának emelése és életszínvonaluk romlása miatt tüntessenek. Ezt követően Kazahsztán déli övezetében láncfolyamatszerű megmozdulások kezdődtek. S ezek pár nap múlva átterjedtek az 1,8 milliós Almatira, az ország legnagyobb városára, a volt fővárosra is.
Almatiban a kezdetben jó szándékú tömeg idővel különféle belső és külföldi politikai erők fogságába került.
A volt kazak fővárosban már nem csupán zavargás zajlott, hanem lázadás ütötte fel a fejét, s ezt egyes külföldi (köztük iszlamista) erők igyekeztek irányításuk alá vonni. Az utcai harcok több tucat emberéletet követeltek. A törvényes rend pár nap múlva helyreállt. Már másfél hete nyugalom van Almatiban, de az ország többi városában is. Ezt Tokajev elnök nem csupán a belbiztonsági és katonai erők kivezénylésével érte el, sokkal inkább azzal, hogy saját maga és az általa kinevezett kormány ígéretet tett alapvető változásokra, a kazah lakosság életszínvonalának emelésére, s számos területen árstopot rendelt el. Az új kormánynak van mit tennie, mert a kazah átlagfizetés hozzávetőlegesen 150 ezer forintot ér. A magasabb bérekhez az olaj, a gáz, az uránérc és egyéb ritkafémek országában a nyersanyagok árának világméretű növekedése ehhez forrást biztosít, ha az állami irányítás nem engedi, hogy a haszon magánzsebeken át külföldre folyjon ki.
Mindaz, ami Kazahsztánban történt és történni fog az elkövetkező években, nem csupán belső ügy, hanem a nemzetközi közösségé is, mert annak kihatásai vannak a világkereskedelemre.
Kazahsztán nyersanyagokban gazdag ország, és ennek a bőségnek eurázsiai jelentősége van. Kazahsztán útjain, vasútjain és légterében zajlik Kína és az európai világ kereskedelme. Az ország kiesése a világgazdasági ellátórendszerekből akár napokra, akár hetekre (ahogy ez meg is történt) jelentkezik a nemzetközi tőzsdéken is. Kazahsztáni rend és működőképesség nélkül nincs eurázsiai biztonság és jövőt építő gazdasági kapcsolatrendszer. Tokajev elnök mint volt külügyminiszter ezzel teljesen tisztában van. Ezért is igyekezett biztosítani a nemzetközi közösség meghatározó tényezőit, hogy ura a helyzetnek.
Felbolydult társadalom
De mi is történt valójában Kazahsztánban? Nihil sub sole novum (nincs semmi új a nap alatt): a miniszterelnök, Aszkar Mamin elszakadt saját népétől, s úgy tűnik, már évek óta nem tudta, vajon mit is kellett volna tennie, hogy az ország egyszerű lakói maguknak jobb életet biztosíthassanak. Aszkar Mamin 2019-től volt kormányfő, előtte három évig miniszterelnök-helyettes. Minden bizonnyal nem könnyű egy miniszterelnök munkája, de aligha hihető, hogy ne látta volna a kazah életviszonyok statisztikáit vagy az ország általános hangulatát felmérő egyéb jelentéseket. Nem kétséges, hogy a kazah vezetés következetesen elkötelezett a piacgazdaság mellett, de a világpiaci árak átgondolatlan bevezetésének általában következményei szoktak lenni, főleg, ha a társadalom fizetőképessége messze elmarad attól a szinttől. S ez Kazahsztánban egyértelműen fennállt.
Az Alihan Szmailov vezette most kinevezett kormánynak új gazdaságpolitikát kell követnie: megszüntetnie a túlzott szociális egyenlőtlenségeket, javítani az életszínvonalat és a társadalmi érvényesülési lehetőségeket. Kabinetjével három hónapon belül kormányprogramot kell bemutatnia.
Szmailov miniszterelnöknek érdemes lesz tanulmányoznia a kazah néplélek posztszovjet vágyódásait, s abból is tanulnia: enélkül nehéz lesz az ásványkincsországot és felbolydult társadalmát harmóniába hoznia. Mivel Kazahsztán nyersanyagban gazdag ország, népe azt várta, hogy előbb-utóbb az olajsejkekéhez hasonló, persze posztszovjet korlátok közötti jóléti államban éljen.
A függetlenség kikiáltását (1991) követően – jó pár nehéz évtized után – az ország ezen az úton indult el a modern kazah államiság megteremtőjének, Nurszultan Nazarbajevnek az irányítása alatt.
Ez a folyamat sikeresnek tűnt számos szépséghibája ellenére is. Kazahsztán a XXI. század első éveire a posztszovjet térség egyik legstabilabb állama lett, amely vonzotta a külföldi befektetéseket, és az életszínvonal is javult. Mindenki úgy látta a közgazdászoktól a politikusokig, Kazahsztán sajátos, de jó úton halad.
A jövő perei
A fellendülés okait számos elemző másban látta. Kazahsztán volt a szovjet utódállamok között az első (a Baltikumot követően), ahol a törvényhozás piacgazdasági viszonyokat vezetett be. Ez helyes döntés volt, mert így lehetett a hiánygazdaságot felszámolni és a kazak társadalmi életbe dinamikát hozni. A liberális kapitalizmus hívei szerint előbbi volt a siker záloga. Persze csóválták a fejüket, hogy állami segédlettel egyes szektorokban túlságosan nagy – már-már egészségtelen – tőkekoncentrációk alakultak ki. Mások szerint Nazarbajev elnök eredményes nemzetépítő volt, ami sikereinek és népszerűségének fontos záloga. De az is kétségtelen, hogy a kazah gazdaságnak és költségvetésnek hosszú ideje segített a nyersanyagárak folyamatos emelkedése. Ebből Nazarbajev elnök juttatni kívánt különböző formákban a kazah népnek. Tapasztalt politikus volt, tudta, hogy a népre figyelnie kell, és tett arról, hogy az életszínvonal javuljon, és a kazah parvenü burzsoázia, akár a rokonai voltak, akár nem, profitjából visszavegyen. Nagy segítségére voltak ebben az egyes nagy térségek kormányzói (akimok) is, akik erősítették benne az egyszerű emberek iránti felelősséget, de vállalták a gyakorlati megvalósításokat is. Hiába születik valaki nagy politikusnak, élvezi a sikereket, az öregedés őt sem kerüli el; s egyre inkább kiszolgáltatottja lesz a tanácsadóinak s annak a körnek, amely egyre tovább kívánná őt hatalmi helyzetben tartani. Arra, hogy a tanácsok nem voltak jók, de a helyzetelemzések és a célkitűzések sem, a januári politikai földrengés a szomorú és fájdalmas bizonyíték Kazahsztánban. Január 18-án a kazah médiában megszólalt az eddig hallgató Nurszultan Nazarbajev.
Üzenete politikai búcsú volt: kijelentette, hogy Tokajev elnök eltökélt támogatója, és hangsúlyozta, hogy a nur-szultani vezetésen belül nincsen hatalmi harc.
A kazahsztáni politikai földrengés legalább 225 ember halálát okozta, a sebesültek több ezren vannak. A rendőrség közel tízezer embert tartóztatott le: egyszerű embereket és magas rangú vezetőket egyaránt. Tokajev elnöknek köszönhetően nem lesz halálbüntetés: elnökként elrendelte annak eltörlését. Perek és vizsgálatok fogják átszőni a következő évek kazah életét.
A következő parlamenti és elnökválasztásra 2024-ben kerül sor az országban. Addigra jócskán leszűrődnek a 2022. évi politikai földrengés tanulságai. S talán addigra kialakul olyan új vagy megreformált politikai-gazdasági-társadalmi irányítási modell is, amelyre ennek a hatalmas országnak bővülő népességével a XXI. században szüksége van.
A kazah politikai földrengés sokat ártott, de el is indított egy új világot.
Szabad harcosok
Kazahsztán hatalmas eurázsiai hídállam közel 19 millió lakossal. A nemzetközi politikában 1991-ben létrejött új államnak tartják. Pedig a kazahok már jó egy évezrede, a velük keveredők pedig legalább három évezrede ott élnek, ahol ma is. Magukat kazaknak hívják, így kellene neveznünk őket magyarul is, mert a kazah az oroszok által használt nevük. Hazánk Földrajzinév-bizottsága ebben nem tett történelmi igazságot, magyarul hivatalosan ma is rajtuk van a több évszázados orosz kolonizáció pecsétje: kazahok. Nevük a legtöbb turkológus szerint a törzsi köteléktől megszabadult szabad harcost jelenti.
Kazahsztán földje egykoron a különféle türk népek keveredésének nagy tere volt, amelyben a türk-kipcsak világ a XIII. században a Kárpátokig terjedt ki.
A magyarországi kunok a kazakok nyugatra szakadt rokonai, amelynek emléke sajátosan köti össze a keleti sztyeppét és a magyar Alföldet. A Volgától a Tiszáig nyúló egykori szállásterületi láncolatot előbb a mongolok, majd az oroszok verték szét. A sztyeppei kazahok a XV. század második felében erős nomád államot hoztak létre, amely máig formálója a különféle kazah önazonosság-tudatoknak. A nomád államszerkezet, a külterjes szilaj állattartás – igazodva a szentpétervári érdekekhez – a cári orosz uralom alatt is fennállt; a bolsevikok verték szét az 1930-as években, aminek következtében milliók haltak éhen és menekültek a szomszédos államokba.
A kazah föld a Szovjetunió nyersanyagbányája volt, de Moszkva űrprogramja is itt kezdődött.
A második világháború idején orosz anyanyelvű menekülők, építők és telepesek lepték el a tagköztársaságot, ezzel a kazah nyelv végveszélybe került. Az 1980-as években nemzeti feleszmélés indult el, amelynek egyik vezéralakja Olzsasz Szülejmenov író volt. A függetlenség 1991-ben a történelmi sors ajándékaként jött el. Az új államiság megteremtője kétségkívül Nurszultan Nazarbajev volt: városok, utak, hidak, gyárak épültek, új bányák nyíltak, és az 1996. évi atlantai nyári olimpián háromszor is elhangzott a kazah himnusz.
Európa és Ázsia találkozásában egy sohasem volt, egyre erősödő nemzeti struktúra teremtődött meg.
Feltárult a maga fényességében és bonyolultságában a múlt is: a szkíta és szarmata örökség ritka kincsekkel, a ló háziasításának és csatába állításának története, a göktürk múlt, a testvérharcok tanulságai, a régmúlt modernizációs törekvéseinek igazsága, s eközben a modern – időnként harsogó – kommunikáció nem törte meg a dombrák, a lantok hangját, amelyek a hangerősítők ellenére is azt üzenik: „Száll az ének szájról szájra”.
Van mit a kazahoknak s a velük élő közel száz kisebb-nagyobb népnek kibeszélniük, egymástól tanulniuk.
A kazah történelem ma is formálódik: tele meglepetésekkel, gondokkal, örömökkel és persze euroázsiai üzenetekkel, amelyeket Magyarországon mindig meghallunk és megértünk – mert jó szívvel gondolunk erre a tengernyi országra és annak minden népére.
A szerző a Türk Országok Képviseletének budapesti képviselet-vezetője
Borítókép: Helyreállítást végző munkások ebédszünete a zavargások során felgyújtott kormányzói hivatalnál Almatiban (Fotók: Europress/AFP)
