Hétfőn az Igazság órája vendége Kovács Zoltán volt. Németh Balázs a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral egyebek mellett a Németországban bevezetett katonai szolgálatról is beszélt.

A műsor témái között szerepelt, hogy egybehangzó közvélemény-kutatási eredmények szerint Orbán Viktor megelőzi Magyar Pétert.
Az történik, aminek előbb-utóbb el kellett jönnie, hogy elindul a varázstalanítás. Ne legyen kétségünk, sokat beszéltünk erről már a tavasz folyamán is, ahogy a jelöltállításban megy egy színjáték, ugyanúgy a hangulatkeltésben, a várakozásteremtésben is feketeövesek végezték a munkát
– mondta Kovács Zoltán. Kiemelte, hogy a baloldalon is elindult a korrekció, a számokat elkezdik máshogy magyarázni a közvélemény-kutatók.
Az államtitkár szerint ugyanakkor még nem kezdődött el az igazi kampány.
Ez a kormány, ami most már a 15 éve dolgozik, elég erős kontrasztot mutat azokhoz a tervekhez képest, amelyek az elmúlt hetekben napvilágot láttak. Ebből kirajzolódik egy olyan masszív, filozófiai értelemben baloldali nagy csomag, amely egy világlátást tükröz. A konkrét lépések, a tervezőasztalon megfogalmazott lépések pedig előrevetítenek egy olyan, a 90-es évekből már ismert forgatókönyvet, amely mindenről szól, csak nem az emberek érdekében történő politizálásról. Egy baloldali megszorítócsomagot fognak nekünk letenni az asztalra
– mutatott rá Kovács Zoltán.
Úgy vélte, azt a munkát, amelyet a Fidesz–KDNP, mint pártszervezeti struktúra most már évtizedek óta végez ebben az országban, nem lehet egy ilyen virtuális performanszra félreállítani.
Orbán Viktor folyamatosan erősödik, és úgy is szokott lenni, hogy a Fidesz–KDNP-nél is jobb az elfogadottsága és nagyobb a támogatottsága a miniszterelnöknek, miközben Magyar Pétert még a Tiszára szavazók nagy része sem kedveli, egyszerűen nem hisznek neki
Kovács Zoltán szerint aki el akarja kerülni a háborút, az a kormánypártokkal tart.
Az elmúlt 15 év intézkedései mindenkinek előnyére vált: a családi adókedvezményektől az egykulcsos adókon át az otthonteremtési támogatásokig, az alacsony rezsiárakig, a vállalkozásoknak adott támogatásokig
– sorolta az Orbán-kormány eredményeit Kovács Zoltán, aki szerint fokozódik az érdeklődés a nemzetközi térben is a magyar választások, illetve belpolitika iránt. Az államtitkár megjegyezte, a program ott van az asztalon.
Pontosan tudható, hogy mit csináltunk, mi zajlik, és mit akarunk csinálni, mit akarunk folytatni. És ezt a következetes programot lépésről lépésre alapoztuk meg a gazdasági, társadalmi, nemzetpolitikai és egyéb lépésekkel
– szögezte le Kovács Zoltán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!